Kell ez nekünk?!-Hosszú hajú szakállas pasi
Azt kell mondanom, hogy abszolút nem visszataszító a látvány, annak ellenére, hogy sem szakállas, sem hosszú hajú pasi párti nem vagyok. Az összkép itt mégis esztétikus, stílusos. No, de Ti mit szóltok?
2011. május 11. 13:12
Azt kell mondanom, hogy abszolút nem visszataszító a látvány, annak ellenére, hogy sem szakállas, sem hosszú hajú pasi párti nem vagyok. Az összkép itt mégis esztétikus, stílusos. No, de Ti mit szóltok?
2011. május 11. 08:57
Mivel csak az AnnEnn másik fele vett részt a Budapest Essential Looks-on, így én sajnos nem láttam élőben a USE Unused ott debütált 2011 spring/summer kollekcióját, pedig a hazai mezőnyben ők a kedvenceim. Pont emiatt jó, hogy létezik a facebook, hiszen ott ezt pótolhattam, sőt, onnan értesültem az új kampányfotóik meglétéről is. Azok pedig gyönyörűek, így nektek is látnotok kell őket. A zsinóros megoldás elképesztően elegáns, míg a farmer darabok annál lazábbak, mégis baromira nőiesek. A kedvencem a sötét farmering, amit a divatbemutató képein láttam, de nem hagyhatom szó nélkül a színeket sem, hiszen pont azok harmóniája miatt olyan erősek ezek a képek. Az, hogy olyan hajat szeretnék, mint a modellé, már nem a tervezőhármason múlik.:)
2011. május 10. 19:10
Imáááádom a szeplőket! Amennyire utáltam őket gyerekkoromban, annyira imádom őket most! Már korábban is mutattam nektek szeplős kedvenceket, de most jöjjön még egy adag számomra igen kedves fotó Benoit Paillé-től.
Fotók:sweet-station.com |
2011. május 10. 10:00
Egy csodás blogra leltem nemrég, ahol annyi klassz csináld magad ötletre találtam, hogy az elkövetkezendő pár hónapban biztosan nem lesz unalmas órám, mert mindent ki szeretnék próbálni. A következő áldozat az alábbi szépség. Csodás példa arra, hogy lehet egy igazán undorító fukszból egyedi csodaékszert gyártani. Hobbyboltban beszerezhető az aranyozott lánc, cérna meg biztosan akad otthon valami szép színben. Nincs is más teendő, mint belefonni a láncba. Az eredmény elbüvölő!
Forrás:Honestlywtf |
2011. május 09. 14:10
Szeretem az ilyen variálható érdekességeket. Szívesen elfogadnám ezt a szandit, de tulajdonképpen majdnem minden másra is IGENT mondanék az Olive Shoppe boltban. Kár, hogy az árak számomra csillagászati magaslatokban járnak... De eljön az én időm is!:) (Legalábbis jó lenne...) Nektek hogy tetszik ez a tekergethető szandi?
Fotók: Olive Shoppe |
2011. május 09. 10:00
Látogassatok el a Karmazsinba, ahol vintage és kézműves kincseket fedezhettek fel! Élőben itt: Ráday utca 19. és már virtuálisan is: a webshopban ITT. Vintage ruhák, ékszerek, de vadiúj ötletes kézműves ékszerek közül is válogathattok. Íme az én kedvenceim:
Fotók:Karmazsin
2011. május 08. 17:12
Az alábbiakban Giuseppe Mastromatteo munkáit láthatjátok. Elképesztő ötletek, csodás kivitelezés egy zseniális olasz reklámszakembertől. Kedvelem az efféle bizar megjelenítéseket, melyekről már korábban is hangot adtam pl.: Anders Krisar kapcsán.
Fotók: Giuseppe Mastromatteo |
2011. május 08. 10:42
Külföldön már nagyon mennek a kerekded napszemüvegek. Hamarosan tehát hozzánk is betör a láz, de a bátrabbakon már most is látni itt-ott a városban. Egyelőre kicsit fura látvány. Megszokást igényel, de egyértelműen azt kell mondanom, hogy klassz! Ti hordanátok?
2011. május 07. 21:00
Nemrég jártam a lányok showroomjában a Vörösmarty téren, ahol beszereztem az első Kepp showroom darabjaim, melyektől teljesen odavagyok. Erről hamarosan többet... ;) Ez a poszt azonban az új kollekciójuk megszületésének alkalmából jött létre. A facebookon már megvillantottak a lányok egy-egy fotót, hogy mi is várható az idei tavasz/nyár kollekciójukban. Már akkor sejtettem, hogy az általuk tervezett darabok iránti szerelmem nem fog enyhülni... És tényleg nem enyhült. A virító sárga darabok és a csodaszép barackszínű ruha a kedvencem, de szinte bármelyiket elfogadnám ebből a kollekcióból is... Nektek hogy tetszenek?
Fotók: Kepp Showroom facebook |
2011. május 06. 09:10
Már nagyon régen láttam olyan editorialt, ami annyira tetszetős lett volna mint az alábbiakban látható. Egyszerűen imádom! A langaléta modellt szokatlan, mókás pózokban kapták lencsevégre, ahol a képek fakósága és hangulata teszi fel az i-re a végső a pontot. Csodálatos...kell ennél több?
created by ruul
komment