ANNENN

Fashion, design, art and beauty passion from Hungary!

KREA Diploma Divatbemutató

2013. június 18. 08:04

MariAnn

A KREA Kortárs Művészeti Iskola diplomabemutatóján jártunk pénteken, ahol a most végzősök mutatták be diplomakollekciójukat. Többek közt a Daige, akikről már nálunk is olvashattatok, valamint az Aimée, akik szintén már a diploma előtt nekifogtak a brandépítésnek és kaphatók kollekcióik. A másik három diplomázó számunkra új volt, az Elysian (Gajer Emese és Bódis Boglárka), a Galla és a Mnemosyne is bemutatkoztak a nagyon klassz divatbemutató keretén belül. Őket megelőzően, nyitó tourként a harmadéves divattervezők közös kollekcióját láthattuk, akik Tóth András vezetésével egy fiktív kollekciót terveztek a 2013/14-es szezonra a Balenciaga divatháznak. Mivel mindkettőnknek volt köze az iskolához, emiatt igenis elfogultak vagyunk! Nagyon élveztem a bemutatót, mégis tagadhatatlan, hogy ennyire fiatal kollekcióknak még vannak gyermekbetegségei. Emiatt csak azt írom most, hogy kik voltak a jobban tetsző és kevésbé tetsző kollekciók, kiemelkedő darabok. (A hordhatóság és az igényes szabásvonalak, apró finomságokat alapul véve, számomra ezek a legfontosabbak.) Így ez alapján az Aimée (Varga Zsófia és Pákozdi Alexandra) kollekciója állt hozzám a legközelebb, ők vitték a prímet nőies, mégis lezser darabjaikkal. A Daige (Dudás Ildikó és Tóth Melinda) előző, nyári kollekcióját különösen szerettem, a hegymászásból inspirálódó darabokkal kevésbé tudtam azonosulni. Galla Zoltánnál láttam egy csodálatos kék kabátot, míg az Elysian nőies darabjai a második helyre kerültek a kedvencek listámon. A Mnemosyne (Strott Tímea) science fictionból inspirálódó ruhái karakteresek, kevésbé hétköznapi viseletekből állt, így ott több, karakteres ruhadarabot is láttam. És ne menjünk el szó nélkül a harmadévesek kollekciója mellett sem, hiszen nagyon ígéretes ruhákat láttunk ott is. Kíváncsian várjuk őket jövőre! Addig is az összes ruha fotóját végig tudjátok nézni ITT, katt!

image.jpgElysian
image (2).jpgAimée
image (5).jpgGalla
image (1).jpgAimée
image (6).jpgGalla
image (3).jpgAimée
image (7).jpgMnemosyne
image (4).jpgGalla

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása