ANNENN

Fashion, design, art and beauty passion from Hungary!

L’école nyílt nap

2013. június 02. 13:08

AdriEnn

Egy igazán szuper programra szeretnénk Titeket invitálni a következő héten. Budapest egyik legigényesebb sminkiskolájának ígérkező L'école nyílt napjára. Akit érdekel a beauty, a smink világa, fogékony a szépre,  esetleg szeretné elsajátítani a szakmát, mindenképp látogasson el. Találkozunk ott?! :-)

Egy cseppnyi Párizs”, így szokták emlegetni a L’école miliőjét azok, akik már jártak a Párizsi utcában a Divatsmink Iskola képzési helyén. Június 4.-én minden érdeklődőt szeretettel látnak Nyílt Napjukon, ahol találkozhattok többek között Fazekas Richarddal, az iskola sminkmesterével és egyben egyik tulajdonosával. Munkái az itthoni és nemzetközi vezető magazinoktól a reklámfilmekig mindenhol megtalálhatók, mondhatjuk, hogy a hazai sminkes szakma egyik legkiemelkedőbb tehetsége. Valamint ott lesz az iskola vezetője és egyben másik tulajdonosa, a LACK Divatmagazin korábbi főszerkesztője, Juhász Bianca és a szakmai körökben is méltán elismert fodrászmester, Hortobágyi Kászon is, a Close Hajszalon tulajdonosa, a L’école oktatója. Az ingyenes Nyílt Nap keretében személyes élményeiteken keresztül is belekóstolhattok a divatsmink világába, a Visage modelljei és a L’école oktatói segítségével megismerkedhettek a 2013-as szezon legújabb smink és haj trendjeivel, valamint információt kaphattok a képzésekről és a tematikákról is.

enterieur_lecole1_2.jpg
enterieur_lecole2_2.jpg

Részletes program:

15.00: Start

15.15: Fazekas Richard, a L’école vezető sminkmestere röviden ismerteti az iskola filozófiáját, bemutatja az induló képzések tematikáját és az oktatókat

16.00: Smink bemutató a 2013-as nyári top trendekből a Visage modelljei segítségével

17.00: Haj bemutató: egyszerűen elkészíthető trendi nyári hajviseletek – Hortobágyi Kászon

18.00: Smink Workshop: A jelenlévők kérdezhetnek az oktatóktól,  kipróbálhatják magukat a helyszínen profi modelleken

lecole_kampany2_2.jpg

Megosztás:

Címkék: magyar iskola smink lecole

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.