ANNENN

Fashion, design, art and beauty passion from Hungary!

Ki lesz az Év fiatal divattervezője?

2012. szeptember 20. 15:25

MariAnn

Ha magyar divattervezőkről van szó, akkor mindig érdekeltek vagyunk a témában, hiszen szeretnénk hinni, hogy itthon is lehet majd egyszer divatiparról beszélni. Ahhoz pedig kellenek tehetséges fiatal tervezők, ahogy kellenek lehetőségek is arra, hogy ezek a tervezők megmutathassák magukat, sőt mi több, képesek legyenek saját brandet építeni. Ez a pályázat egy lehet ezek közül az ugródeszkák közül. 

Emiatt is lelkesítünk titeket arra, hogy nézzétek meg azt a 25 ruhát, amely a döntőbe került a Marie Claire Év fiatal divattervezője pályázaton. Az idei pályázat hívószava az alakformálás volt - színek, szabásvonalak, sajátos anyaghasználat segítségével. Ezen belül kellett a pályázóknak hordható, mégis eredeti, ötletes és jól kivitelezett ruhákat tervezni. Három nyertest hirdetnek majd az október 5-7. között zajló Fashion Days rendezvényen, hiszen lesz szakmai díj (a zsűri az alsó képen), főtámogatói díj és a közönségszavazat alapján, amihez mindenki hozzájárulhat. Így ha szeretnétek szavazni a képen látható ruhákra, akkor azt itt megtehetitek október 3-ig!

MC_palyazat_2012.jpg

MC_palyazat_zsuri_1.jpgPataki Ági - producer, Füzes Eszter - USE Unused designer, László Krisztina - a Marie Claire főszerkesztője, Laczkó Mónika - a Marie Claire divatszerkesztője, Verebélyi Dorottya - a Dreft képviseletében 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása