ANNENN

Fashion, design, art and beauty passion from Hungary!

Abszolút jó helyen: Absolut Mode - Exkluzív divatnap a Télben

2011. december 05. 21:42

MariAnn

Részt vettünk pénteken az Absolut Mode Exkluzív Divatnap a Télben elnevezésű rendezvényén. Tényleg nagyszabású eseményről volt szó, ahol mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat a meghívottak. Az ingyen koktélok mellé járt egy különleges helyszín (már várom, hogy mikor nyit meg a Váci1), valamint divatbemutatók és végre a hazai szokásokhoz képest nem az épp aktuális, hanem a következő szezon előkollekcióit láthattuk! A Pinko után Tomcsányi Dóri kollekciója következett és számunkra ez volt a legérdekesebb is, hiszen Dóri nagyon rövid idő alatt álmodta meg a jövő évi tavaszi-nyári kollekciót, mely így is szuper lett, szinte minden darabja nekünk szól. Ahogy a NUBU is, a márka nagyon szépen felnőtt korábbi önmagához képest. Szeretjük. Majd Anh Tuan kollekciója zárta a bemutatókat, miközben Tombor Zoltán kiállított képeit lehetett megtekinteni. A képek közül egy, a meztelen Mihalik Enikőt ábrázoló kép kalapács alá került, félmilliót ért valakinek. Utána már csak a kaja és buli következett, Karányi meglepően közel került a szívünkhöz, az általam viselt magassarkú pedig annál távolabb, éjfélkor megszabadultam tőle. A képeken még fent van, úgyhogy nézzetek is meg bennünket ezen a puccos rendezvényen: A képeken Enn és Ann, míg a második fotón Chaby, a SmizeDivat bloggere támaszt bennünket. A rajtunk lévő ruhákról bővebben lent találtok infót! Aki ott volt, hogy érezte magát? És mi hogy tetszünk nektek?

 Enn: Ruha: Je suis Belle

Öv: Bijou Brigitte

Sál: ZARA

Harisnya: Calzedonia

Cipő: Deichmann

Ann: Ruha: Kepp Showroom - Havancsák Teréz

Harisnya: H&M

Cipő: ZARA

Oversize táska: F&F

 A fotókért köszönet Gergely Juditnak!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása